MENÜ

Harcunk az élet, játékunk a harc

1. PONT

Bemutatkozás

A Romulan Hungarian Team [RHT] virtuális serege egy magyar csapat, illetve közösség. Tagjait a honvédelem és a rendvédelem világa után érdeklődő emberek alkotják. Legfőbb jellemzője, hogy részlegek által működik, amelyben mindenki saját érdeklődési területén végezhet kutatói-szervezői feladatokat. Másrészt az RHT tagjai online játékokban összefogva egymás oldalán harcolnak, játszanak (tehát ún. game-klán). Indo

Ami az online játékot illeti elsősorban az Americas Armyval játszunk és játszottunk. Ez a játék, ami mindenképpen előfordul közös időtöltésünk során. Ennek két fő oka, hogy egyrészt ingyenes, így bárki hozzájuthat, csak internet kapcsolat szükséges hozzá, másrészt a lehető leghitelesebben próbálja visszaadni a modern hadviselést. Bár a játék gépigénye nő, egyelőre nincsenek kizárva azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a legmodernebb videokártyájuk, processzoruk stb. legyen. További játékok: SWAT4, Panzer General, COD, ezek csak példák, ugyanis mindez tagjaink buzgóságától, kedvétől, lehetőségeitől függ. 

Az RHT-nál az első a közösség (együtt játszunk, együtt munkálkodunk) az öncélú pontszerzés (fragrate növelés) és az öncélú győzelem nem az RHT jellemzője! Fontos az is, hogy elsősorban nem a játékért vagyunk egy közösség. Már több éves tapasztalatunk, hogy azok, akik csak a játék miatt csatlakoznak egy klánhoz ritkán maradnak egy évnél tovább. Sokszor a játékkal együtt elhagyják a klánt is. 

Közösségünkben közös a hon- és rendvédelemi világ iránti vonzalom. Tagjaink között azonban különböző érdeklődésű és korú emberek vannak. Többek között ezért léteznek a részlegek, amelyekben mindenki abban bontakozhat ki, amihez ért és abban munkálkodhat a klánért, ami valóban érdekli is. Nincs közösségünkben ilyen téren semmi megkötés, önkéntességen alapul minden. Vannak köztünk olyanok, akik inkább csak a játék felé húznak, de vannak, akik hon- és rendvédelemi témákban dolgoznak, ahogy olyanok is, akik hasznosnak találták ezt a közösséget ahhoz, hogy készüljenek jövendőbeli honvédségi, rendőrségi stb. szolgálatukra. Klánunk szoros kapcsolatot ápol a Magyar Nemzetőrséggel. 

Ha szeretsz játszani, van benned közösségi szellem és legalább picit érdekel a honvédelem, a katonai világ vagy a rendvédelem bármely ága, akkor otthon fogod érezni magadat körünkben. Sőt, a játék (és a klánélet) gyakorlati hasznot is fog hoz számodra, és remélhetőleg nemcsak a játék idejére válsz az RHT tagjává, hanem a hétköznapokban is.

 

2. PONT

Az RHT története

A történetünk 2005 második felétől kezdődik. A kezdetek kezdetén ketten voltunk. A gondolatunk a következő volt: érdemes lenne egy klánt alapítani. Erre több okunk is volt. Tapasztaltuk, hogy még kettőnk összefogása sem tud igazi eredményt hozni olyan játékokban, ahol olyanokkal mértük össze erőnket, akik napjuk jó részét és pár évüket már arra áldoztak, hogy megismerjenek egy játékot, illetve annak pályáit, hibáit, részleteit. Itt még szóba jöhetett, hogy valamilyen már meglévő klánhoz csatlakozunk, azonban úgy gondoltuk, hogy többet szeretnék mint egy játék klánt.

Közös érdeklődési pontunk a honvédelem, illetve a katonai világ volt, így elhatároztuk, hogy foglalkozni fogunk a katonai világ által érintett területekkel, ki-ki a maga érdeklődési területén. Így jött létre a "KUTATÁS", amelyben először egy közös munkán fáradoztunk, hogy létrehozzunk használható és elérhető rendfokozati táblázatokat, amelyek akkor szinte egyáltalán nem, de még ma is csak szegényesen fellelhetők az interneten. Azóta már elkészült néhány ilyen táblázat és pár más típusú munka, de ez a kutatási folyamat -várhatóan- még sokáig tartani fog. 

Mivel egyre többen lettünk elérkezettnek láttuk az időt, hogy szabályokat alkossunk és létrehozzuk a Szenátust abból a célból, hogy legyen egy irányító szerv is, ami igazgatja a klánt. Jó fél évvel később a Szenátusba már választás útján delegálhattunk két, a tagok által szabadon megválasztott klántagot.

A klán nevének a "Romulan" nevet találtuk a legmegfelelőbbnek a másik két tag (Hungarian Team) mellé. Választásunk egy korábbi közös érdeklődésünk (Star Trek) miatt esett erre a névre. A filmben egy erős jellemű és militarista népet jelenítettek meg általuk, főleg a Római Birodalmat alapul véve. Az ókori Róma (és persze Görögország) alapja volt mindannak, amivé ma lett a "nyugati" kultúra. Úgy gondoltuk, hogy ez az utalás és áthallás elég bíztató és példát adó arra, hogy felépítsünk valami maradandót és értékeset.

 

3. PONT

Americas Army (AA)

 

AA

Az amerikai hadsereg hivatalos játéka, melyben végigjárhatunk egy katonai kiképzést, valamint szimulált küldetésekben vehetünk részt. A remek grafikával rendelkező program ingyenes: hálózatban és interneten is játszható regisztráció után.

 

"Romulan"?

A Star Trek egy sci-fi világ a jövőből. Egy amerikai légierőben szolgált katona és későbbi motorosrendőr képzeletvilága. E világban helyett kapott rengeteg faj és kultúra. Háború és béke. Csillagok és bolygók. Egy ilyen faj e világból a romulán. (angolul: Romulan) Indo

A romulánok a Star Trek filmek kitalált népe. Mintául a Római Birodalom szolgált, nemcsak nevekben, hanem mentalitásban is. Emellett ők jelképezték a hidegháborús időszakbeli Kína megjelenítését a filmben. A romulánok származásuk szerint vulkániak [egy faj/nép neve a Star Trek-ből]. Tőlük leginkább abban különböznek a romulánok, hogy a vulkániakra jellemző tudatos szenvedélymentességet és tiszta logikai gondolkodáson alapulú társadalmat elutasítják. Társadalmukat azonban egy erős struktúra jellemzi, amelyben jónéhány katonai elem található. Így a romulán társadalom alapvetően militarista. A korai időkben azonban inkább a összefogás és a túlélés teremtette meg az alapját a romulán közösségnek, később vált alatomossá és rejtőzködővé. 

Klánunkban nincs Star Trek fanatizmus, lényegében csak a nevet és néhány kész elemet építettünk be a klánunkba, ami működöképes tűnt és később annak is bizonyult. Elfér köztünk trekker és nem-trekker egyaránt. 
Végülis úgy gondoltuk, hogy a romulánok korai jellemzői és céljai (erős struktúra, de rugalmas hierarchia; összefogás és "túlélés"; becsületes, de határozott fellépés és még sorolhatnánk) egyben ránk is jellemzőek, így ezt a nevet választottuk klánunk nevének.

 

Felvétel és elő(re)menetel

Indo

Ha felmerül benned a gondolat, hogy az RHT tagja szeretnél lenni, először olvasd el a honlap RÓLUNK menüpontját (épp azt olvasod) Lehetőleg az egészet és figyelemesen. Ha ezek után úgy gondolod, hogy tudnál velünk egy közösségbe tartozni, akkor érdemes már az alapszabályt is nézegetned, olvasgatnod. (ez a VEZETÉS menüpont alatt található) Klánunk az egyik legrészletesebben és legprecízebben szabályzott közösség a game-klánok között. Ez azonban ne ijesszen el senkit sem tőlünk, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy egyrészt sokkal igazságosabb közösségbe tartozhatsz, másrészt a "törvény" megtartása nemegyszer a klánunk megmaradását is jelentette egyben olyankor, amikor más klánok egyszerűen eltűntek, harmadrészt a szabályok nem a vezetők előnyére, boldogulására vannak formálva! 
Az előzőek után indulhat a felvételi eljárás.

FIGYELEM! A Rólunk menüpont elolvasását nélkülözhetetlennek tartjuk ahhoz, hogy valaki komolyan fontolóra vegye a hozzánk való csatlakozást. Mindemellett nagyon örülünk minden érdeklődőnek és jelentkezőnek, ezért ha kérdésed, problémád adódik a felvételi lappal vagy mással kapcsolatban, mindig számíthatsz válaszunkra. Elérhetsz bennünket az adatoknál található helyeken emailban vagy TS-en is.

Mielőtt bárki az RHT tagja lehetne, egy felvételi eljáráson kell átesnie. Első lépése inkább adminisztratív jellegű és az ismerkedést szolgálja. A legfontosabb a felvételi kérelem, ami egy online űrlap kitöltése által történik. E kérelem által fogja felvenni veled a kapcsolatot egy összekötő tisztünk, aki a teljes jogú tagságodig a mentorod lesz. Innen számítasz tehát jelöltnek, felkerülsz a tagok menüpontba jelölt rangjelzéssel.

A második szakasz akkor kezdődik, amikor az összekötő tiszteddel már elvégeztétek az alapvető feladatokat (pl. software beállítások (játék, kommunikációs program)) E szakaszban már huzamosabb időt töltessz együtt a klán tagjaival (erről részletesen a szenátusi döntéseknél olvashatsz). Fontos, hogy ekkor már regisztrálva legyél az AAO trackeren. Ne ijedjen meg senki, ha valami nem világos, vagy valamivel gondjaid vannak, a klán tagjai (elsősorban az összekötő tiszted) a segítségedre lesznek. A jelöltidő második szakaszához tartozik a rád szabott feladatok teljesítése (teljesítménykövetelmény) is. Ha ez sikeres máris beléphetsz a harmadik (végső) szakaszba.

A harmadik szakasz egy alapkiképzés, amely a klánélet és az online játékban történő boldogulást hivatott segíteni, kialakítani, felmérni. Különösen azoknál, akik még újak benne. Ám a haladók is bele kell kóstoljanak, hiszen a közös játék előbbre való az egyéni akcióknál. Ahogy pedig korábban írtuk: nemcsak a játékról szól a klánunk. Ha a beilleszkedésed sikeres, megkapod az első rendfokozatodat. Ettől kezdve vagy tag és ha alaposan ismered az egyes rendfokozatokkal járó kötelezettségeket (VEZETÉS menüpontban), előtted a klánélet! Ilyenkor szoktunk egy képet kérni és kapsz egy tagsági kártyát is. Mi pedig reménykedünk benne, hogy jó és építő tag leszel, aki valamely részlegünk munkájában is ki szeretné teljesíteni magát. 

JELENTKEZÉS TAGNAK

A felvétel a szenátusi honlapon (www.rhteam.atw.hu) érhető el.

Névhasználat

A rangokkal kapcsolatban érdemes tudni, hogy írásban többnyire a rang rövidítését használjuk a név elött (pl. cnt.sc. rhtagnév). Adott online játékban a lentebb ismertetett szabály szerint, vagyis az adott NAVY kóddal jelöljük a rangot (pl. 3[RHT]rhttagnév[H]). Szóban használatos egyedül a magyar megfelelö. (a gyakorlat szerint, szóban, nem egymás rangján nevezzük, szólitjuk egymást, mert mindenkinek van rendes neve is ;)) Fontos tehát tudni, hogy a Tal Shiar rangokat nem tüntetjük fel online játékokban (de a honlapon és egyéb hivatalos helyeken igen). Ezt jó ha mindenki tudja egymásról (ha nem, érdemes utánanézni!). A Romulán rang azonban feltüntetendő.

rang[RHT]bármilyennév[H]

Indo

Az rang jelentése: ez jelzi a (romulan) rangodat. A 0 például a próbaidő (jelölt). Ez kizárólag külső tagjaink nevében hiányzik. (1: legionar - A: Admiral.) A próbaidő (tehát már a jelentkezés elfogadása után) az időszak, amelyben RHT tagokkal játszol, ekkor már használhatod a 0[RHT]-t jelzést a neved előtt. De trackelve már az első körben legyél! http://www.aaotracker.com [Ha nem érted ez mit jelent, bártran kérdezz minket vagy az összekötő tisztedet.]

Az [RHT] jelentése: ez jelzi, hogy közénk tartozol. 

bármilyennév jelentése: Ide azt írod, amilyen névvel regisztálva vagy az Americas Army játékban.

[H] vagy [HUN] vagy [HU] jelentése: magyar vagy, légy rá büszke!

Példák:
0[RHT]viziero[H] --> ez egy próbaidős RHT tag tipikus neve.
3[RHT]szelmu[H] --> ez egy lieutenant RHT tag tipikus neve.
[RHT]atommu[H] --> ez egy külső tag tipikus neve.

 

Hírek

  • TS3
    2011-12-28 20:11:33
  • Az RHT alap szabályzata
    2011-12-27 23:18:15
  • Fcebook oldalunk:
    2011-12-27 23:15:27
  • Hivatalos fórumunk
    2011-12-27 14:56:11
  • Hivatalos kutatási honlapunk
    2011-12-27 14:55:39
  • TS3 IP címünk
    2011-12-27 14:55:17


    Server Adress: sunwell.hu
    port: 9922
    jelszó: rht

Szavazás

Melyik játékkal játszol többet, szívesebben ?
AA3
AA2
Asztali nézet